A csoportműködést alapvetően befolyásolja a kultúra. Az egyén és a csoport, az egyén és a közösség viszonya lényeges változásokon ment keresztül a modernizációs folyamatban. Az individualizáció egyrészt kedvez az egyéni önmegvalósításnak, másrészt viszont megnehezíti a társas kapcsolatépítést és a csoportfolyamatokat. Jelen tanulmány az egyén és a csoport viszonyét befolyásoló néhány pszichológiai jellemző szerepére hívja fel a figyelmet, mint amilyen az önbecsülés, az én-hatékonyság, a szociális összehasonlítás és a közösségi hatóképesség. A nyugati, individualista kultúra dominánsan az egyéni autonómiát és én-regulációt hangsúlyozza, ami gyakran megnehezíti a csoportidentitás kialakulásét. A hagyományosan kollektivista keleti kultúra viszont az egyéni önbecsülésnél sok esetben fontosabbnak tartja a szociális adaptációt. Az elidegenedés jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy bizonyos hétköznapi problémák medikalizálódjanak, és a természetes mentorok hiányában ezek megoldására előtérbe került a professzionális segítés. A csoportterápia során meg kell küzdeni a csoportot alkotó egyének eltérő értékrendjéből, társas és egyéni készségeiből adódó problémákkal. Ezeket a közös cél és problémastruktúra ellensúlyozhatja. Az individualista társadalmakban is a csoporthelyzet biztosítja leginkább az alapproblémák gyógyításához szükséges társas készségek fejlesztését.