A Helicobacter pylori fertőzés diagnosztikai módszerei a baktérium felfedezése óta folyamatosan fejlődtek. Az invazív módszerek közül az endoszkópia jelenleg sem mellőzhető a 45-50 év feletti, alarm panaszokkal rendelkező, illetve a vérző betegekben: az utóbbi években bevezetett technikák jelentősen javították a képalkotást, teret engedve a mesterséges intelligenciának is. A szövettan kiegészült az immunhisztokémiával és a fluoreszcens in situ hibridizációval. A leglátványosabb előretörés a genetikai módszereknél történt: pontosságuk meghaladja a hagyományos módszerekét. A nem invazív módszerek közül az ureakilégzési és székletantigéntesztek helye felértékelődött mind a fertőzés primer diagnózisában, mind az eradikációs kezelés utáni követésben. Oltóanyag hiányában a szűrés és kezelésre szoruló személyek, betegek köre újabb csoportokkal bővült: a fertőzés prevalenciájának csökkenése elsősorban az aktív eradikációs tevékenységtől várható.  Kulcsszavak: endoszkópia, genetikai teszt, Helicobacter pylori, immunhisztokémia, székletantigénteszt, ureakilégzési teszt, ureázgyorsteszt