Ismert, hogy az autológ kardiális progenitor sejtek és a myocadium sérülés hatására a csontvelőből mobilizált sejtek száma túl alacsony és a cardiomyocyták saját proliferációs képessége nem elegendő a szív iszkémiás károsodásának teljes regenerálásához. Teoretikusan, reparatíve sejtek sérült myocardiumba való implantálása elösegítheti a regeneráció folyamatát. Ennek megfelelően az elmúlt 15 évben a klinikai tünetek, az életminőség és a balkamra-funkció javítását, a hospitalizáció megelőzését és a mortalitás valamint a morbiditás csökkentését célzó kardiális regenerációs kezelés a preklinikai és klinikai vizsgálatok élvonalába került. A szívelégtelenségben végzett sejtalapú, klinikai, kardiális regenerációs vizsgálatok többségében alacsony bal kamra ejekciós frakciójú (LVEF<40%) betegek kerültek besorolásra és az alkalmazott sejtek elsősorban csontvelői eredetű, vagy mesechymalis őssejtek voltak, amelyeket percutan intramyocardialisan alkalmaztak. A legtöbb vizsgálat és metaanalízis a balkamra-funkció és az életminőség mérsékelt javulását mutatta, a legutóbbi három randomizált vizsgálat azonban nem igazolt kedvező változást a primer effektivitási végpontokat illetően. Szívelégtelenségben a regenerációs terápia hatásosságának javítása céljából a sejtmentes kezelési alternatívák, így parakrin faktorok többek között exosomák, sejtfunkció-modulátorok pl. nem kódoló RNS-ek alkalmazása került előtérbe.  Kulcsszavak: szívelégtelenség, sejtalapú kardiális regenerációs kezelés, sejt-mentes regenerációs terápia, klinikai vizsgálat