Jogállamban az állam bizonyos fokú védelmet garantál polgárai részére saját hatalmával szemben: jogszabályokban rögzíti a jogalanyokat megillető jogokat és az őket terhelő kötelezettségeket, megakadályozva ezzel maga és a nevében fellépő hatóságok eljárásának önkényességét, esetlegességét. A hatóságként meghozott döntések szintjén ez azt jelenti, hogy az eljárás lefolytatására jogszabálynak kell felhatalmaznia a hatóságot (hatáskör), és szintén jogszabálynak kell lehetővé tennie a döntés által érvényre juttatandó anyagi jogi norma (szakmai szabály) alkalmazását. Időről időre szembesülünk a jogi szabályozás hiányosságaival. Ez nem is feltétlenül jelent problémát, hiszen nem lehet, és nem is kell az élet minden mozzanatát jogi rendelkezésekkel lefedni-terhelni - hatósági jogalkalmazóként azonban komoly fejtörést okozhat a kérdés megválaszolása: mely hatásköri jogszabályhely alapján, és milyen közegészségügyi szabály betartása írható elő az ügyfél részére, ha a tényállást és a teendőket nem találjuk jogszabályban leírva. Nehéz helyzet áll elő, amikor az egyén vagy a köz érdekének védelme hatósági intézkedést kíván, a hatáskör és/vagy a közegészségügyi norma forrását nem leljük, ugyanakkor az eljárásnak jogszabályi alapokon kell nyugodnia. A szerző által ajánlott megoldás szerint a közegészségügyi hatóság számára az egészségügyi hatósági és igazgatási tevékenységről szóló 1991. évi XI. törvény és az egyes szabálysértésekről szóló 218/1999. (XII. 28.) kormányrendelet kínál fellépési lehetőséget ott, ahol első pillantásra hiányzik a hatáskört adó jogszabályhely. S ha jogszabály "közegészségügyi követelmények" érvényre juttatását írja elő, akkor a közegészségügy jogszabálya nem foglalt szabályai alkalmazásának is helye van a hatósági eljárásban.