Minden fenotípusosan megjelenő tulajdonság, amely genetikai gyökerekkel bír, és amely hosszú ideig fennáll, evolúciós szempontból is vizsgálható. A stressz-diatézis modell szerint az összes pszichiátriai betegségnél valamekkora százalékban valószínűsíthető a genetikai eredet, így az evolúciós pszichopatológia oldaláról is megközelíthető. A szkizofrénia az összes kultúrában körülbelül azonos nagyságrendben megfigyelhető, feltételezhetően az emberréválás óta. Az ún. nagy evolúciós paradoxon is ebből fakad: hogyan lehetséges, hogy egy ilyen súlyos betegség fennmaradjon, amely ráadásul a biológiai termékenységet is nagyfokban érinti. Jelen tanulmányban megpróbáljuk az ehhez kapcsolódó nagyobb elméleteket ismertetni. Egyfelől elmondható, hogy sok kutató szerint a szkizofrénia egy kedvezőtlen mellékterméke az emberi agy kialakulásának (mint pl. az agyi hemiszfériális specializáció, a szociális agy, vagy a nyelvi képességek kialakulása). Másfelől sokan úgy vélekednek, hogy kellett lennie valamiféle szelekciós előnynek, és azért maradhatott fenn ez a betegség (mint pl. vírussal szembeni ellenállóképesség, vagy a rokonok közötti nagyobb mértékű kreativitás). Némely elmélet a sámánizmus és a szkizofrén pszichózisok között von párhuzamot, és így szociálisan a vallási képességek révén magyarázzák az evolúciós paradoxont. A közlemény utolsó részében részletesebben tárgyaljuk ezt az elméletet, felsorakoztatva az ellene és mellette szóló érveket is.