A kardiális reszinkronizációs kezelés (CRT) hatásosságának megítélésére egyetlen általánosan elfogadott kritérium sincs, így a leggyakrabban a CRT-t követő reverz remodelling létrejötte vagy annak elmaradása alapján sorolták a betegeket reszponder vagy nonreszponder kategóriákba. Ezen definíció alapján a betegek közel egyharmada tekinthető nonreszpondernek, amely csoport prognózisa kedvezőtlenebb a reszponderekhez viszonyítva. A legfrissebb ajánlások ezeket a terminológiákat újraértelmezték, megszüntetve ezzel a CRT-nonreszponder definíciót. Utóbbi populáció ugyanis heterogén: CRT kezelésre klinikailag stabilizálódó (nonprogresszor), vagy tovább romló (progresszor) állapotú betegeket különíthetünk el. Előbbiek kapcsán a szívelégtelenség előrehaladásának megállítása megfelelő terápiás válaszként értelmezhető, a progresszorok csoportja viszont különösen kedvezőtlen klinikai kimenetelű. A szuboptimális CRT-válasz háttere multifaktoriális, javítása multidiszciplináris megközelítést igényel. Így a CRT kezelés hatékonyságának javítására implantáció előtt a megfelelő betegszelekciót és a gyógyszeres terápia optimalizációját, a beavatkozás során a rendelkezésre álló technikai lehetőségek és újdonságok kihasználását, a beültetés után pedig a programozástechnikai részleteket és eszközoptimalizációt, valamint a társbetegségek megfelelő kezelését kell hangsúlyoznunk.  Kulcsszavak: kardiális reszinkronizációs kezelés (CRT), reszponder, nonreszponder, progresszor, nonprogresszor