A mentális betegek és a hordozó társadalom viszonya a történelem folyamán folyamatosan változik. A változások az adott kor hű tükörképei. A társadalom és az egyének életét zavaró magatartásformák orvosi, rendészeti, vallási "kezelése" közül hol az egyik, hol a másik kerül előtérbe. A XX. század második felének egyik jelentős szellemi áramlata a nagy intézetek lebontása, a deinstitucionalizáció, amelynek folyamatát a jelenleg aktív szakemberek személyükben élhették át. Az ezredforduló óta új eszmék követik egymást, egyre gyakrabban és egyre radikálisabban. A posztmodernkor hivatásunkat feldarabolással fenyegeti. A mentális beteg egyre kevésbé talál helyet, hogy személyének globális szenvedése meghallgatást találjon. A rendszer arra kényszeríti a szakembert, hogy a mentális betegséget valamely szerv működési zavaraként tükrözze vissza, vagy valamely legújabban közreadott nyelvi lelemény (diagnosztikai kategória) formájában nevezze meg. Elvész a személy globalitása, a maga biológiai, pszichológiai szociális és spirituális teljességében. Tanulmányom a pszichiátria (és benne a pszichiáter) identitásának korszerű, jövőbe mutató támpontjait keresi és próbálja megfogalmazni. Előtérbe kerülnek a személy szubjektumának tényei, mint az önazonosság, az értékvezéreltség, az intencionalitás, a jövőorientáció, a spirituális dimenzió. Kulcsszavak: pszichiátria, identitás, redukcionizmus, önazonosság, értékvezéreltség, intencionalitás, spiritualitás