Bevezetés: Az egészségügyi dolgozók elleni erőszak a kórházak minőségbiztosítása miatt gyakran kutatott terület. A gyermekkórházakra vonatozó kutatások száma azonban kevesebb. A munkahelyi erőszak hatása csökkenti a kórházi szolgáltatás hatékonyságát. Az agresszió észlelése szociálpszichológiai folyamat, különösen érdekes akkor, ha az interakcióban beteg gyermek is jelen van. A hozzátartozók és a betegek erőszakos magatartásmintáin kívül az agres.szió egyébként is jelen van az egészségügyi dolgozók munkahelyen töltött mindennapjaiban bullyng formájában. Célkitűzés: A részletes leíró statisztikán túl, kutatásunkban megvizsgáltuk a dolgozók demográfiai adatai és az észlelt munkahelyi erőszak közötti kapcsolatot. Emellett kitértünk a dolgozói helyzetértékelésre, valamint a sürgősségi ellátás jellegzetességeire. Módszer: Exploratív keresztmetszeti kutatásunkba 266 egészségügyi dolgozót vontunk be (81,2% nő, átlagéletkor 42 év). A kutatócsoportunk által összeállított online kérdőívbe a demográfiai és a munkavégzéssel kapcsolatos kérdéseken túl beépítettük a Magyarországon is már többször felhasznált Nyílt Agresszió Skála elemeit is, amelyeket a vizsgálat helyszínéül szolgáló, központi elhelyezkedésű gyermekkórház sajátosságaihoz igazítottunk. A mérőeszközbe beépítettük egy korábban a kórházban végzett, a munkahelyi erőszakra irányuló kutatás eredményeit is. A kérdőíves felmérést orientációs beszélgetések előzték meg a kórház összesen 32 szervezeti egységében. Eredmények: A nemzetközi kutatási eredményekkel összhangban azt tapasztaltuk, hogy a kórházban a leggyakrabban észlelt erőszaktípus egyéves prevalenciája a betegek részéről 60,1%, a hozzátartozók felől 78,7%, valamint a kollégák irányából 53,8%. Mind a három kategóriában a verbális megnyilvánulások voltak a leggyakoribbak. A négy leginkább észlelt magatartásminta mindhárom tanúsítói csoport vonatkozásában a kiabálás, a sértegetés, a káromkodás és a becsmérlő fenyegetés volt. A legnagyobb kockázati profilú dolgozók ápolói végzettséggel rendelkező, beosztott szakdolgozók voltak, akik állandó nappalos vagy nappali és éjszakai váltakozó beosztásban látják el feladatukat, főleg fekvőbetegekkel foglalkoznak, másodállást vállalnak, és anyanyelvükön kívül beszélik az angol nyelvet is. A helyzetértékelést tekintve a válaszolók (n = 149) 23%-a romló, 70%-a stagnáló, míg 7%-a javuló tendenciát tapasztalt a megkérdezés előtti fél évben. A sürgősségi ellátásban dolgozók 100%-a tapasztalt valamilyen verbális agressziót a hozzátartozók irányából, és ez nagyobb mértékűnek mutatkozott, mint a máshol dolgozók esetében (82%). Megbeszélés: A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetben is körülírható volt az egészségügyi dolgozók elleni erőszak észlelése és a demográfiai változók kapcsolata. Ennek tekintetében azonban külön ügyelni kell a gyermekhozzátartozó-ellátó kommunikáció sajátosságainak értelmezésére. Következtetés: Általánosságban elmondható, hogy az alacsonyabb beosztású egészségügyi dolgozók érintkeznek gyakrabban a betegekkel és a hozzátartozókkal olyan élethelyzetben, amikor megnyilvánulhat a munkahelyi erőszak. Az interakció észlelésére különböző előjelű hatással bír a stressz, a munka megszervezése, az építészeti környezet, az agresszív magatartások jelentésének lehetősége, az esemény utáni 'debriefing' (a tapasztalatok megbeszélése), az 'anti-bullying' (bántalmazás elleni) protokoll megléte és a deeszkalációs technikák ismerete.  Kulcsszavak: munkahelyi erőszak, egészségügyi dolgozók, kórháztervezés és -építés, sürgősségi ellátás, szülő-gyermek interakció