A telemedicina a járóbeteg-szakellátás egyik lehetséges formája. A COVID-19 járvány és a távolságtartási, illetve finanszírozási szabályok Magyarországon is felgyorsították elterjedését. A kutatás célja annak vizsgálata, hogy a gyermekgyógyászati járóbeteg-szakellátásban a telemedicina alkalmazásának nemzetközi szakirodalmi jellemzői mennyire figyelhetők meg a hazai gyakorlatban. A kérdések arra irányultak, igazolható-e, hogy elsősorban gondozás alatt álló betegek esetében használják a telemedicinát, az általános tapasztalatoknak megfelelően főleg endokrin, anyagcsere- és pszichiátriai betegek ellátására. A személyes megjelenésekhez hasonlóan bizonyos vizsgálatok és terápia, különösen a pszichiátria és a pszichológia szakterületén a szülő jelenléte nélkül zajlik, emellett egy tinédzser vizsgálata beszélgetésből áll. Ezek alapján feltételezhető volt, hogy ebben a korcsoportban jelentősebb a telemedicina alkalmazása. A telefonos vagy internet alapú távoli kapcsolat csökkentheti a területi ellátási egyenlőtlenségeket, ezért érdemes volt a területi különbségek mértéket vizsgálni. A vizsgálat során a közfinanszírozott járóbeteg-szakellátás keretében ellátott 0-18 év közötti betegek esetadatait tartalmazó adatbázis, a lakosságszám és a COVID-19 megbetegedések számának statisztikai elemzése történt a 2020. májustól 2021. végéig terjedő időszakra. A beteg diagnózisa a Betegségek nemzetközi osztályozása (BNO) kód szerint BNO-főcsoportokba sorolható. A gyermek járóbeteg-szakellátáson belül a telemedicina mértéke közepesen erős kapcsolatot mutat a COVID-19 megbetegségek számával. Magyarországon is legnagyobb arányban az idegrendszer betegségei miatt veszik igénybe (BNO-10-06, 12,97%), de gyakori még a mentális és viselkedészavarok (BNO-10-05, 12,77%), en dokrin, táplálkozás- és anyagcsere-betegségek miatti igénybevétel is (BNO-10-04, 10,82%), mely megfelel a korábbi tapasztalatoknak. Ugyanakkor a várthoz képest nem igazolódott, hogy főleg a kistelepülések lakói vennének részt távellátásban. Másrészt a vármegyék között eltérések vannak a telemedicina használatban, és ezek a különbségek más mintázatúak az egyes szakterületek, illetve a 14 évnél idősebbek alcsoportjaiban. A vizsgálat kitért az elvégzett beavatkozások típusaira is, és megállapítható, hogy a telemedicina-ellátás során rögzített beavatkozás kódok csak 74,5%-ban felelnek meg a jogszabályban előírtaknak. A vizsgálat eredményei hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a további magyarországi fejlesztéseket a telemedicina itt leírt speciális jellemzőit figyelembe véve tervezzék, a jogszabály módosítását megfontolják. Az egyes betegcsoportok, korcsoportok és területek számára az egészségügyi ellátás biztosításához, és ezen belül a telemedicina alkalmazásához többféle stratégiára lehet szükség. Az eltérő alkalmazások hátterében álló okok feltárása további kutatási cél lehet.  Kulcsszavak: telemedicina, gyermekgyógyászat, vidéki lakosság, hozzáférés az egészségügyi ellátáshoz, egyenlőtlen egészség