A magyar űrkutatási program kezdete óta a rövid és hosszú távú űrutazások szemészeti következményeinek vizsgálata előtérbe került. Az űrutazások során számos szemészeti eltérés alakulhat ki, amelyek földi modellezése is fontos. A szemészeti eltéréseket összefoglaló néven SANS-szindrómának (Spaceflight Associated Neuro-ocular Syndrome) nevezzük. Ezek magába foglalják az űrutazás során fellépő papillaödémát, a hátsó pólus előrébb helyeződését és az ezzel járó következményes hypermetropizálódást, a chorioideaés retinaredők megjelenését, továbbá az idegrostréteg megvastagodását és a gyapottépésszerű retinagócok megjelenését. Az űrrepülés időtartama szerint megkülönböztetünk rövid távú hatásokat, Short Duration SpaceFlight (SDSF), továbbá hosszú távú hatásokat, Long Duration SpaceFlight (LDSF). A rövid távú hatásnak számít a 6 hónapon belüli űrutazás, hosszú távú hatásnak a 6 hónapot meghaladó időtartam számít. A vizsgálatok alapján az űrutazások során a látóélességet lényegesen korlátozó szemészeti szövődményekre nem kell számítani, a papillaödéma általában 6 hónappal az űrrepülést követően oldódik, a hypermetropiás shift tartós maradhat, azonban szemüveggel jól korrigálható. Az űrben tapasztalható hatások földi modellezésére a "Head Down Tilt Bend Test" (HDTBT) a legalkalmasabb, amelynek során a vizsgálati alany fejét 6 fokkal lejjebb helyezik egy fekvőágyon, ilyen módon a mikrogravitációs környezet hatását lehet tanulmányozni. A BANS pontos patomechanizmusának megértéséhez további vizsgálatokra van még szükség, különös tekintettel a hosszú távú űrutazások szemészeti következményeire.  Kulcsszavak: űrutazás, neuro-ocularis szindróma, SANS