A cukorbetegség egyik súlyos szövődménye a diabéteszes láb szindróma, amely a nem traumás végtag-amputációk közel 50-70%-áért felelős. A lábszövődményekkel élő betegek eredményes terápiáját sok tényező nehezíti még napjainkban is: a legtöbb kórházban nincsenek kezelésre szakosodott lábambulanciák, és a podiáterek száma is elenyésző. Így a megelőzésre, a kialakult lábszövődmények kezelésének oktatására nincs elég hangsúly fektetve. A szerző a kutatás céljaként rávilágít a diabétesz láb szindrómával élő betegek körében a szervezett betegoktatás kiemelt fontosságára, és felméri az érintettek ezen irányú igényeit. Feltételezi, hogy a személyre szabott, folyamatos betegoktatás által a kliensek hatékonyabban és aktívan részt tudnak vállalni a prevencióval és a sebellátással kapcsolatos eredményes döntéshozatalban. A kutatás során kérdőíves adatfelvétellel (n = 70) történt a betegoktatási igényekkel összefüggő jellemzők, és a kliensek betegséggel kapcsolatos tudásszintjének, ismeretszerzési lehetőségeinek vizsgálata. Az elhúzódó sebgyógyulás folyamata és a következményes amputációk száma összefüggést mutatott a betegek hiányos tudásával, korlátozott ismeretszerzési lehetőségeivel, nehéz szociális helyzetével és egyéni felelősségük elmaradásával. A felmérésben résztvevők mindössze 23%-a tartotta be rendszeresen a kezelési utasításokat. A cukorbetegség diagnosztizálásakor a betegek 87%-a részesült ugyan edukációban, de az bővebben csak a diétát és a gyógyszeres terápiát érintette. A lábszövődmények megelőzésének lehetőségeiről a kliensek 43%-a szerint részleteiben nem esett szó, míg 11% pedig nem emlékezett erre az információra. Mindezek okán létjogosultsága lenne a diabéteszes láb szindrómával kapcsolatos személyre szabott betegoktatásnak, amelynek rendszerességét és folyamatosságát fent kellene tartani azért, hogy az ismeretek kellőképpen bevésődjenek.  Kulcsszavak: diabéteszes láb szindróma, prevenció, betegoktatás, végtag-amputáció