A szisztémás lupus erythematosus (SLE) a szisztémás autoimmun kórképek egyik talán legváltozatosabb és ezért nagy differenciáldiagnosztikai jelentőségű tagja. A klinikai kép, illetve a prognózis nemcsak rasszonként, nemenként, de korcsoportonként is nagymértékű különbségeket mutat, melyet tovább nehezít az átfedő kórképek és az egyes társbetegségek esetleges jelenléte. Az össz klinikai kép ezek alapján rendkívül változatos lehet, egyénenként is nagyfokú varianciát mutathat, mind az érintett szervek, mind azok súlyosságának szempontjából. A kórképre azonban jellemző, hogy az esetek többségében már a korai fázisban a legtöbb szervi manifesztáció megjelenhet, köztük a legnagyobb prognosztikai jelentőséggel bíró vese- és idegrendszeri eltérések is. Nem minden egyes szervi érintettség mutat azonban egyidejűleg aktivitást, ezek időben egymástól relatíve távol is jelentkezhetnek. A tartós folyamatos aktivitás, illetve a fellángolások száma összességében rossz prognosztikai tényező mind a károsodások kialakulása, mind az újabb szervek érintettségének kialakulása szempontjából. A szervi károsodások kialakulását azonban nemcsak maga az alapbetegség, hanem az alkalmazott terápia is nagymértékben befolyásolja. Így a betegek állapotának helyes megítéléséhez alapvető fontosságú a klinikai kép folyamatos követése, az aktivitási jelek és károsodásra utaló eltérések szervenkénti monitorozása és értékelése, a kezelés ezekhez történő igazítása. A változatos klinikai kép és betegséglefolyás miatt nagy jelentőséggel bírnak az úgynevezett klasszifikációs kritériumrendszerek, melyek segítségével jobban összehasonlíthatóvá válnak az egyes betegkohorszokban megfigyelt jelenségek, mind a patogenezis, mind a klinikum, illetve a terápia tekintetében is. A jelenlegi közleményünket a fenti problémakörök összefoglalása céljából írtuk meg.  Kulcsszavak: szisztémás lupus erythematosus, klasszifikációs kritériumok, betegségaktivitási index, károsodási index, komorbiditások