Az artrózis pathomechanizmusának egyre jobb megismerése paradigmaváltáshoz vezetett. A korábbi mechanikai degeneráció következtében létrejövő "porckopás" helyett ma már számos ismeretünk van a gyulladásos, immunológiai folyamatok meghatározó szerepéről a betegség kórlefolyásában. Ez a felismerés alapvetően változtatta meg a terápiás szemléletet is. A hagyományos fájdalomcsillapítók helyett a nem szteroid gyulladáscsökkentők alkalmazásától várhatunk nagyobb hatékonyságot, melyek nem csak a betegek fájdalmát, de az artrózishoz társuló gyulladásos választ is csökkentik. Mivel a betegség élethosszig tartó, a megfelelő kezelés kiválasztása a mellékhatások és a beteg rizikófaktorainak figyelembevételével, személyre szabottan kell, hogy történjen. Alapvető terápiás szabályok, hogy a topikális szerek előnyben részesítendőek a szisztémás kezeléssel szemben, a per os nem szteroid gyulladáscsökkentő alkalmazása pedig a lehető legrövidebb ideig, a lehető legalacsonyabb dózisban adandó, de nem kizárt a beteg tartós kezelése sem. Ilyenkor a mellékhatások rendszeres monitorozása kiemelten fontos. A szisztémás gyulladással járó egyéb arthritisekben kiváló terápiás válasszal rendelkező bázisterápiás és biológiai szerek ugyanakkor hatástalanok artrózisban. Paradigmaváltás történt a porcprotektív szerek esetében is: a korábban bázisterápiaként alkalmazott kondrotinin-szulfát, glükózamin tartalmú szerek helyett - melyektől a porc anabolikus folyamatainak fokozódását vártuk -, az újonnan fejlesztett molekulák az immunpatológiai folyamatok visszaszorításával a porcdegradáció csökkentését célozzák. A már elérhető II. típusú, nem denaturált kollagén alkalmazásától azt várjuk, hogy orális toleranciát indukál, csökkenti a porc degradációját okozó gyulladásos választ: a proinflammatórikus citokinek és a proteolitikus enzimek csökkent termeléséhez vezet.  Kulcsszavak: artrózis, immunpathológia, nem szteroid gyulladáscsökkentő, topikális szerek, nem denaturált II. típusú kollagén