A szívelégtelenség változatos etiológiája miatt a betegség minden korosztályban megjelenik. Előfordulása a teljes populációban 2% körüli, és az elmúlt évtizedekben növekvő tendenciát mutat. Magyarországon hozzávetőlegesen 200000 fő érintett, és évente 30-40000 új beteget diagnosztizálnak. Az életkor előrehaladtával a gyakorisága egyre nő, a 70 év felettiek közt 10%. Prevalenciája és mortalitása összemérhető a jelentős daganatos megbetegedésekével: a szívelégtelenség kezelésében megjelenő újabb és újabb gyógyszeres és eszközös kezelési lehetőségek ellenére az 5 éves túlélés 50% körüli. Kifejezett társadalmi hatása ellenére mégis markánsan aluldiagnosztizált: idős, multimorbid páciensek közt akár a szívelégtelen esetek akár 80%-át nem diagnosztizálják. Az időben felállított diagnózis jelentősége nem elhanyagolható: ha az első, hospitalizációhoz vezető akut dekompenzációs epizód előtt nem fedezik fel a szívelégtelenséget, az 5 éves túlélés csak 35% körüli, az alapellátásban vagy a járóbeteg szakellátásban, dekompenzáció nélkül felfedezett esetekben a medián túlélés 2,4 évvel haladja meg a csak már kórházban diagnosztizált eseteket. Mégis, sajnálatosan a mai napig leggyakrabban kórházi körülmények közt állapítják meg a betegséget. Nagy potenciál van tehát az alapellátásban, korai diagnózis felállításával sokat javíthatunk szívelégtelen betegeink életkilátásain.