Bevezetés: A gyermekkori szédülés ellátása nagy kihívást jelent a mindennapi gyakorlatban. Ennek oka egyrészt, hogy a szédülés háttere polietiológiás, másrészt a gyermekek panaszai a legtöbb esetben nem típusosak. Anyag és módszer: A szerzők három szédülő gyermek esetét ismertetik, akiket a Semmelweis Egyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikájának Általános Ambulanciáján vizsgáltak, ügyeleti időben. Eredmények: Az első esetismertetés kapcsán a panaszok hátterében fizikális vizsgálat alapján vestibularis eltérés nem igazolódott, azonban generalizált szorongásra utaló tüneteket azonosítottunk. A második esetismertetés a belsőfül-hydrops ritka gyermekkori esetét mutatja be, ekkor a forgó jellegű szédülés, fülzúgás és halláscsökkenés mellett jobb oldalon mély és közepes frekvenciákat érintő szenzorineurális halláscsökkenést azonosítottunk. A klinikai képet pánik szindróma, szorongás, valamint ortosztatikus szédülés is tarkította. A harmadik eset a modern technika használhatóságára hívja fel a figyelmet, ugyanis ebben az esetben a típusos harmonikus tünetcsoport a szülő által készített videofelvételen látszódott, a klinikai kép alapján a szerzők elsősorban benignus gyermekkori szédülést valószínűsítettek. Következtetés: A gyermekkori szédülés háttere összetett, a vestibularis eltérések mellett egyéb etiológiai hátteret is figyelembe kell venni. Ennek megfelelően multidiszciplináris ellátásra van szükség. Az ügyeleti időben jelentkező szédülő beteg kihívást jelenthet a szédülés kivizsgálásában kevéssé járatos orvos számára.  Kulcsszavak: esetismertetés, gyermekkori szédülés, komorbiditás, perifériás vestibularis lézió, pszichogén szédülés