Az egyénre szabott kezelések küszöbén állunk, de az emlörákok mortalitása csak csekély csökkenést mutatott a XX. század folyamán, az incidencia pedig lassan emelkedik. A képalkotó eljárások fejlődésével azonban ma már az invazív karcinómák több mint háromnegyedét diagnosztizálni tudjuk, és egyre több emlőmegtartó tníítétre vagyunk képesek. Mind kisebb, korábban nem látott, milliméternagyságrendű tumorok kerülnek detektálásra. A molekuláris markerek révén pedig célzott és egyénre szabott kezelések váltak lehetségessé. A mikroarray technikák pedig több mint 10 000 génexpressziót képesek kiértékelni, és a kezelések hatása lemérhető. Tradicionálisan azonban még a régi prognosztikai faktorokat figyeljük: a beteg életkorát, posztmenopauzális státuszát, a tumor nagyságát, axilláris nyirokcsomó meglétét, a daganat szövettani típusát, patológiai osztályozását, hormonreeeptor dinamikáját {i.e., ösztrogén vagy progesztogén, HER2).