A relapszus-remisszió kórformájú sclerosis multiplex kezelési stratégiája az elmúlt évtizedben jelentősen megváltozott. Míg korábban az eszkalációs terápia volt az elfogadott terápiás módszer, napjainkban magas betegségaktivitás esetén lehetőségünk van indukciós kezelés indítására is. Vizsgálatunkban az alemtuzumabbal kezelt betegeink regiszterben rögzített adatait dolgoztuk fel. Meghatároztuk a kezelés hatására a betegek relapszusrátájának, valamint MR-aktivitásának változását. Összehasonlítottuk továbbá ezen adatokat azon két betegcsoport között, amelyeknél indukciós, illetve eszkalációs terápiaként alkalmaztuk az alemtuzumabot. Rögzítettük az előforduló mellékhatásokat. A vizsgálatban szereplő 49 beteg már túl van a két ciklus alemtuzumabkezelésen. Indukciós terápiaként kilenc esetben alkalmaztuk a gyógyszert. A kezelés előtti két évben az átlag relapszusráta 1,4 +- 1,0 volt, a kezelést követő két évben ez 0,1 +- 0,3-ra csökkent. A kezelés előtti átlag EDSS-pontszám az indukciós cso­port­ban 2,7 +- 2,2, az eszkalációs csoportban 2,7 +- 1,7 volt. A kezelés után ez indukció esetén 1,6 +- 0,6-ra, eszkaláció esetén 2,5 +- 1,8-re csökkent. Klinikai és MR-progressziót négy betegnél találtunk. A mellékhatásokat tekintve citokinfelszabadulási reakció a betegek 51,0%-ánál (1. ciklus), illetve 24,5%-ánál (2. ciklus) jelentkezett, kezeléssel összefüggő fertőzés 28,6%-uknál fordult elő, autoimmun thyreoiditist a betegek 18,3%-ánál igazoltunk. A kezelt betegek szoros követése és a re­giszter dokumentációja hozzájárul ahhoz, hogy az egyes terápiák placebokontrollált klinikai vizsgálatai által ismert eredményeket a napi gyakorlat adataival összevethessük, továbbá a terápiás szemléletváltás, azaz az indukciós kezelés előnyéről információt kapjunk.  Kulcsszavak: sclerosis multiplex, alemtuzumab, indukciós kezelés