Évtizedek óta a hazai foglalkozás-egészségügyben az alkalmasság minősítése szempontjából az egyik legtöbb vitát kiváltó elváltozás a színtévesztés. Az alapellátásban a színtévesztés diagnosztikájában a pszeudoizokromatikus táblákat és anomaloszkopos vizsgálatot kellene használni, de ettől eltérően csak az Ishihara teszttel igazolt színtévesztőt már kizárják a színlátást igénylő szakmákból, további színlátás vizsgálatot vagy nem kezdeményeznek, vagy, ha igen a vizsgálat nehezen elérhető vagy akár tévesen értékelt a vizsgáló tapasztalatlansága miatt. Így a kisfokú színtévesztő személyt nem differenciáltan véleményezik a középsúlyos-súlyos színtévesztőtől és indokolatlanul kizárják olyan szakmai munkavégzés alul, amihez színfelismerő-, színelkülönítő képessége kifogástalan. Szeretném az alábbiakban összegezni a színtévesztéssel kapcsolatosan tudományos kutatások eredményeit, amelyek igazolják, hogy a színlátás egyéni képesség, vizsgálatához szükséges ismerni a hazai és nemzetközi trendben használt színlátást vizsgáló/mérési módszereket, valamint szeretnék beszámolni a színtévesztő tanulók szakmai alkalmasság orvosi vizsgálata és véleményezése során az utóbbi 14 évben szerzett tapasztalataimról.  Kulcsszavak: színtévesztés, Ishihara teszt, Farnsworth D15 teszt, szakmai alkalmasság , munkaköri alkalmasság