Az egészségügyi szolgáltatások előtt álló kihívások közé tartozik a népesség elöregedése, a tartós károsodással és különböző fogyatékossággal élő kliensek számának növekedése. Az érintett csoportok igénybe vehetik a tevékenységalapú ergoterápiát, hiszen a szakterület feladata támogatni az embereket a számukra fontos elfoglaltságokban, azokban a tevékenységekben, amelyekre szükségük van, amelyeket végezni szeretnének és amelyekben magabiztosabbá kívánnak válni. Amellett, hogy javítják és erősítik a tevékenység teljesítményösszetevőit (szenzomotoros, kognitív, pszichoszociális), az ergoterapeuták új módszereket dolgoznak ki a tevékenységek végzésére azáltal, hogy magukat a tevékenységeket, valamint a fizikai és szociális környezetet a funkciók, a kapacitás és a részvétel javításához igazítják. Bár ez a szakma hazánkban egyénileg fejlődött, napjainkra a rehabilitációs osztályok működési minimumfeltételei előírják jelenlétét, és egyre nagyobb igény mutatkozik az interdiszciplináris teammunkában az ergoterapeuták részvételére. A külföldi példák és az évek során megszerzett tapasztalatok újabb és újabb kihívások elé állították a hazai ergoterápia képviselőit a gyakorlatban és az oktatás területén egyaránt. Magyarországon a hivatás fejlődésének állomásai megalapozták a különböző szintű képzések elindítását, és az igények eredményeként BSc-szinten is elindulhatott az oktatás, amely megfelel a régóta ismert nemzetközi szabványoknak. Az összefoglaló tanulmány a szakterület rövid áttekintése mellett felvázolja azokat a törekvéseket és perspektívákat, amelyek a közelgő előrelépésekre, a hazai ergoterápia továbbfejlesztésére, az innováció szükségességére kívánnak rávilágítani. Kulcsszavak: tevékenységalapú ergoterápia, kihívások, törekvések, perspektívák