Bevezetés: Magyarországon évente 2000 fölötti számban kezelünk betegeket légmellel (pneumothorax: PTX). Az utolsó hazai irányelv 2008-ban járt le, ideje az újragondolásnak. Módszer: A Brit Mellkasi Társaság és az Európai Légzési Társaság releváns útmutatásaira alapozva a legújabb nemzetközi és hazai szakirodalmi közlemények és a klinikai tapasztalat alapján tekintjük át a diagnosztika, a therapia kérdéseit, a kilátásokat. Eredmények: Alapvető különbség van a primaer és a secundaer spontán PTX esetén javallt döntésekben. Az előbbiben a műtét (VATS) preferálandó, amennyiben a drainage kezelés sikertelen, illetve recidivában, az utóbbiban jóval tartózkodóbbak lehetünk. A feszülő légmell az egyedüli valós életveszélyes állapot, mely haladéktalan detenzionálást követel. Egyébként a kezelési modalitások közüli választást a mechanizmus, a légzési tartalékok, a tüdő állapota, a beteg preferenciája és egyéb kockázati elemek határozzák meg. Az áthatoló traumás légmell és a punctiós iatrogen kezelési stratégiája a primaer légmellét követi, míg a fedett (zúzott, robbantott) eredetű a secundaer PTX-ét, mivel az expansiós hajlamot a tüdősérülés (contusio, consolidatio) mértéke szabja meg, hasonlóan a vírus okozta ARDS miatti lélegeztetés barotraumájához kapcsolódó PTX esetén. A katameniális légmell rendszerbetegség, a localis ellátást (sziget excisio, rekeszi felszín fedése) a hormonalis és a hasi/kismedencei status rendezése kíséri. Konklúzió: A tünetes, súlyos légzési zavart okozó légmell kezelési stratégiája nem változott, a többi formában óvatosabb, visszafogottabb a taktika. A nem intubalt mellkassebészet és a Covid-19-hez kapcsolódó ARDS-t kísérő légmell tapasztalatai finomították a legújabb felfogást.  Kulcsszavak: apontán légmell, trauma, endometriosis, drainage, VATS