A szerző új szempontokat javasol a medicinában a 21. századra megváltozott problémaként jelentkező szégyen leírásához, megértéséhez és kezeléséhez. Áttekintést nyújt a szégyen jelenségvilágáról és röviden összefoglalja a vonatkozó empirikus pszichológiai, neurobiológiai, valamint csecsemőmegfigyelési eredményeket. Kitér azokra a zavarokra, melyek kialakulásában a szégyen központi szerepet játszik. Arra a következtetésre jut, hogy az elméletileg megalapozott szégyenkutatás elérte a nem megszégyenítő terápiás térben folyó, a szégyenreziliens gyakorlat kohéziójához szükséges kritikus tömeget. A gyakorlat ugyanakkor megtermékenyíti az elméleti fejlődést is.  Kulcsszavak: szégyen, empirikus pszichológia, neurobiológia, csecsecsemőkutatás, betegség nélküli beteg