Ebben a munkában bemutatásra kerül, hogy a tünetes myeloma multiplex (MM) betegség fokozatos kialakulásának lépéseiben számos hasonló genetikai és epigenetikai változás érhető tetten, mint a klinikai diagnózissal nem bíró, tehát egészséges, vagyis sikeres öregedés során. Az életkorral járó változásokra részben mint oki tényezőkre is tekinthetünk a gammopátiák progressziójában, vagy tekinthetjük őket többé-kevésbé független, párhuzamos sejtszintű történéseknek, melyek gyorsíthatják az MM kifejlődését. Az átfedő jelenségek miatt arra a következtetésre juthatunk, hogy indokolt oki tényezőként gondolni az öregedésre a MM progressziója/transzformációja során, hozzátéve, hogy az öregedési folyamatokra különösen érzékenyek a memória B-sejtek. A sejtszintű öregedés folyamatainak figyelembevétele az MGUS-MM-átmenetben ugyanakkor jó magyarázatot ad a myeloma diagnózisakor észlelt nagyszámú párhuzamos daganatsejtes klón jelenlétére. A sejtszintű öregedés ellen ható kutatások követése a klinikusok és a betegek számára is ajánlott, mert bővülő ismereteink körültekintő alkalmazásai mindinkább beépülhetnek a megelőzésbe, a progresszió lassításába, sőt akár a terápia részévé válhatnak.  Kulcsszavak: myeloma multiplex, öregedés, epigenetikai változások, klonalitás, sejtes szeneszcencia