Az alkoholos májbetegség a májkárosodás spektrumát jelenti a steatosistól a steatohepatitisen és fibrosison át a cirrhosisig és a hepatocellularis carcinomáig. Progressziója függ az alkoholfogyasztás és a májbetegség súlyosságától, valamint kockázati tényezőktől, mint genetikai hajlam, női fogékonyság, dohányzás, elhízás, vírusinfekció. Alkoholos májbeteg esetén valójában két kórképet kell diagnosztizálni és kezelni: egyrészt az ártalmas alkoholfogyasztást (alkoholhasználati zavart), másrészt magát a májbetegséget, és mindebben elsőrendű fontosságú az absztinencia elérése és fenntartása. Mindkét kórállapotra vonatkozóan ismertek biomarkerek, nem invazív diagnosztikus tesztek. Az absztinencia elérésében farmakológiai és pszichológiai intervenciók alkalmazhatók, míg a májbetegség terápiájában a fő célpontok a gyulladás és az oxidatív stressz csökkentése, a sejtkárosodás és a fibrosis gátlása, a regeneráció támogatása és a máj-bél-tengely működésének helyreállítása. Az alkoholos hepatitisben és cirrhosisban szenvedő betegek kezelése gyakran igényli az intenzív pszichológiai-addiktológiai támogatást, amely a legjobban a "multidiszciplináris integrált ellátási modellben" valósulhat meg. A belgyógyászati (kortikoszteroid-) kezelésre nem reagáló súlyos alkoholos hepatitises betegek számára - gondos szelekciót követően - a "korai májtranszplantáció" jelenthet megoldást.  Kulcsszavak: alkoholhasználati zavar, alkoholos májbetegség, alkoholos hepatitis, biomarkerek, terápia