Magyarországon a védőnői ellátás és annak intézményrendszere a prekoncepcionális és várandós gondozás, illetve a szülés utáni gyermekágyi, újszülött, csecsemő és gyermekállátásban Európában, sőt globálisan is igazi sajátosság. A szülészettel és a női nemiség fizikai jelenségeivel való foglalkozás időtlen időktől kezdve női szakmának számított, amelyet a bábák még a XIX. században is az őskori etnomedicina szintjén műveltek. Ugyanakkor az 1700-as évek, vagyis a Felvilágosodás századának végén elméletileg már adottak voltak a feltételek ahhoz, hogy a bábaügy kilépjen a hagyományos keretekből. Johann Peter Frank (1745-1821) munkássága a súlypontot áthelyezte az anya és csecsemővédelem kérdéseire, és a politikailag komplex demográfiai gondolkodására. Magyarország is ezt az utat követte. Ennek bizonyítéka az 1790-ben összehívott országgyűlés szakbizottságának megbízatása egy korszerű egészségügyi törvény és végrehajtási rendelet összeállítására. A bizottság 1793-ban előterjesztett anyaga eddig feltáratlan volt a szűkebb szakmai közvélemény előtt is. Valójában ez a munka nyitotta meg az utat a személyi állományában és szervezettségében is legkorszerűbb mai védőnői rendszerünk előtt Magyarországon. A kezdetre azonban még várni kellett, a XIX. század közepén Semmelweis Ignác (1818-1865) fellépéséig. Kulcsszavak: védőnői ellátás története