Az állami tulajdonban álló Vallásalap dél-dunántúli uradalmain élők felekezetileg és etnikailag is sokszínű társadalmat alkottak, akikkel kapcsolatban a termékenység alakulásának kérdése régebbi diszkurzív hagyományra, valamint tudományos jellegű érdeklődésre tekint vissza. Tanulmányomban a Vallásalaphoz tartozó mágocsi és vajszlói uradalom népének gazdálkodását és demográfiai jellemzőit vetem össze, a gyermekvállalási tendenciákra fókuszálva. A kutatáshoz a térség anyakönyveit, birtokiratait, illetve az ezeket feldolgozó települési családkönyvet és szakirodalmat használtam fel. A vizsgálat rámutat arra, hogy a mágocsi római katolikus németek nyitottabban álltak a specifikusabb gazdálkodási módokhoz, mint a vajszlói magyar gazdatársaik, amely mögött utóbbiak körében a hagyományos megélhetési formák kontinuus fenntartása állt, míg a németek könnyebben adaptálták az új gazdálkodási lehetőségeket. A hasonló uradalmi keretrendszer mellett a mágocsi németek a magyarokénál magasabb termékenységi értékeket produkáltak ugyanazon időben. Az alacsonyabb magyar gyermekvállalás azonban nemcsak a gazdálkodásba bevonható munkaerő alacsonyabb száma miatt járt következményekkel, de a férfiak részéről a kevesebb örökös miatt a vélhetően kevesebb terhet vállaló munkakultúra, a nők részéről pedig a szintén kevesebb szülési kockázat azt eredményezte,hogy az élettartam jelentősen meghaladta a németekét. Ezek a tényezők ös.szességében kedvezően hatottak a magyarok gyermeknevelésére, mivel jelentősen alacsonyabb volt náluk az árvák aránya, mint a németeknél.  Kulcsszavak: úrbérrendezés, termékenységtörténet, születésszabályozás, etnokulturális tényezők, Dél-Dunántúl