A tanulmányban egy traumatizált fiatal nő, Beáta egyes terápiás üléseinek részletes leírásán keresztül egy, az analitikus paradigma és a jóga integrációs kísérletéből született újfajta megközelítés bemutatását tűztem ki célul - a személyek közti tudattalan zajló folyamatok és azok esetleges energetikai hátterét adó csakrák kapcsolatának vizsgálatával. A csakrák, mint "jeladó/vevő készülékek" speciális élményperspektívát kínálnak, például a túlélés, érzéki élvezetek vagy a hatalom dimenziójában, és egy ennek megfelelő archetípusos dráma mediálását végzik, amely a terápiás kapcsolatban mint áttétel és viszontáttétel aktualizálódik. A csakrák pillanatnyi aktivitásváltozása érzékenyen tükrözi a kapcsolatban megjelenő érzelmi alterációkat, és mindez megfelelően követhető a szomatikus viszontáttételi tartomány megfigyelésével. A főként pánikzavaros panaszok miatt terápiába járó Beáta egy féltékeny, impulzív apa és egy instabil, érzelmileg nehezen elérhető anya második gyermeke. Gyermekkorát végigkísérték a családi traumatikus események, a folyamatos apai terror mentén számos alkalommal tanúja volt az anyja fenyegetésének, bántalmazásának, és olykor neki kellett segítséget kérnie a szomszédoktól vészhelyzet esetén. A szülők különválása után az anyjával átmenetileg egy vidéki vályogházba költöztek, ahol Beáta gyakorta teljes éjszakákat töltött egyedül alig 9 évesen, amíg az anyja a munkája miatt távol volt. Eme fenyegető szeparációs élményei álltak össze egy korábbi pánikrohamának diszkussziója kapcsán, amelyet kirándulás közben élt át, miután eltévedt az erdőben, és nem érezte magát biztonságban. Az újszerű megközelítés bemutatását a projektív identifikációval végzett és részleges átdolgozáshoz vezető munkához kapcsolnám, kiemelt figyelmet fordítva a teljes viszontáttételi tartományban zajló változásokra, és a hozzájuk igazított terápiás intervenciókra.  Kulcsszavak: trauma, szomatikus viszontáttétel, projektív identifikáció, jóga, csakra