A szerző az elmúlt ötven év azon eseményeit elemzi, amelyek befolyásolták a szívinfarktusos betegek kezelésének és prognózisának változását. Irodalmi adatok alapján áttekinti a különböző kezelési módok hazai bevezetésének történetét. A múlt század utolsó harmadának kezdetén egyedül a hosszas ágynyugalom volt a rendelkezésre álló kezelés, és magas volt az infarktusos betegek halálozása. A koronária őrzők bevezetése, később az elzárt koszorúér gyógyszeres, majd katéteres megnyitása alapvetően megváltoztatta a betegek prognózisát. Jelenleg a fejlett egészségüggyel rendelkező országokban - így Magyarországon is - lakossági szinten szervezett infarktusellátás működik, ennek során minden betegnél, akinél a koszorúér elzáródására van gyanú (ST-elevációval járó szívinfarktus) késedelem nélküli katéteres érmegnyitás szükséges. A szívinfarktus korszerű kezelésének lakossági szintű biztosítása a kardiológia egyik sikertörténete világszerte, és ebben a tekintetben Magyarország az élmezőnybe tartozik. Az érmegnyitás hosszú távú eredményességét a beavatkozást követő optimális gyógyszeres kezelés és a megfelelő életmód biztosítja. Hazánkban jelenleg tíz beteg közül nyolcnál a katéteres érmegnyitásra sor kerül, ez a nemzetközi adatok figyelembevételével is igen jó eredmény. A magas revaszkularizációs aránynak köszönhetően a 30 napos halálozás nemzetközi összehasonlításban is jó. Az egyéves prognózis tekintetében a hazai adatok elmaradnak a korszerű ellátást biztosító országokban megfigyelhető értéktől (pl. Svédország). A helyzet további javulása a gondozási rendszer és a másodlagos prevenció eszközeinek szélesebb körű alkalmazásától várható.  Kulcsszavak: miokardialis infarktus, kezelés, prognózis, infarktus regiszter