Művészetpszichológiai vizsgálataink során gyakran tapasztaljuk a súlyos traumák művészi alkotásra ösztönző szerepét. Kivételes alkalom, amikor egy mű, az alkotó által is dokumentáltan, a traumafeldolgozás szándékával születik meg. Amikor Németh László és felesége 1930-ban elveszítették három és fél éves kislányukat, Pocót, a Gyász című regény, melyet sokan Németh "legtökéletesebb" művének tartanak, épp ezzel a céllal íródott. A veszteségélmény körüli időszak traumafeldolgozás fókuszú vizsgálata ezidáig nem történt meg, tanulmányommal erre teszek kísérletet. A Gyász című regény, és a vonatkozó alkotás- és élettörténeti dokumentumok pszichobiográfiai szempontú vizsgálatával megállapítható, hogy az akut veszteséget átélő Németh Lászlót az alkotó folyamat során saját gyászának kielégületlen szükségletei, korábbi feldolgozatlan traumáinak előtérbe kerülése és a regény szélsőséges jellemábrázolása valószínűleg gátolták, míg felesége támogatása és unokatestvérének hasonló veszteségélménye, annak alkotásra ösztönző szerepe miatt segítették a trauma feldolgozásában. A Gyász hitelesen ábrázolja a gyászban megélt érzelmi hullámzást, a fenyegető izolációt és a közösség szerepét. Németh László 1931-ben, egy falusi parasztasszony szavain át tolmácsolja ma is aktuális, a gyász egyediségének elfogadására vonatkozó üzenetét, ami segít elkerülni, hogy a gyász a "büszkeség betegségévé" váljon. Kulcsszavak: Németh László, gyász, gyászfeldolgozás, irodalompszichológia, pszichobiográfia