Magyar Imre, a Korányi-iskola utolsó nagy képviselője, a Budapesti Orvostudományi Egyetem I. Belgyógyászati Klinikájának 1965-ben kinevezett igazgatója, professzora székfoglalójában azt hang-súlyozta, hogy az egyetemi klinika szorosan összefonódó hármas funkciója, a betegellátás, a kutatás és a medikusok oktatása-nevelése közül legutóbbit tartja a legfontosabbnak A tanulmány azt kívánja bemutatni, hogy Magyar Imre 1980-ban bekövetkezett nyugdíjazásáig abszolút pedagógusként szolgálta ennek a célkitűzésnek a megvalósítását. Már székfoglalójában az oktatás egyik legfontosabb összetevőjének tartotta a kiemelkedő tanár-egyéniség előadását, amely az orvosi gondolkodásra akarja megtanítani a hallgatót. Az előadást is inkább gyakorlatnak tekintette, amely nála soha nem nélkülözhette a betegen való prezentációt A tankönyv tehát az otthoni tanulásra volt Magyar azonban ehhez is "segítséget nyújtott" az orvostanhallgatóknak. Funkcionális holisztikus gondolkodása lehetővé tette, hogy a specializálódott tudományokra szétváló medicinát ismét egységes, az egész emberrel foglalkozó belgyógyászatként foglalja össze Petrányi Gyulával közös, az orvosképzésben évtizedeken át használt tankönyveiben. A beteggel való konkrét kapcsolat megteremtése, a megfelelő nyelvi és metakommunikáció, az empátia, a megértés, a megfelelő orvosi magatartásmód elsajátítása nála nélkülözhetetlen feltétele volt az orvossá válásnak. Ezért is foglalkoztatta annyira az orvos személyiségének szerepe a gyógyításban, ezért végzett több alkalommal a tanulmányunkban is ismertetett vizsgálatot az orvostanhallgatók műveltségével kapcsolatban. Ezért hangsúlyozta az oktatás egészét horizontálisan és mélységében is átlátó Magyar Imre a szépirodalom, a művészetek, a zene nélkülözhetetlen szerepét az orvos életében.  Kulcsszavak: abszolút pedagógus, funkcionális holizmus, empátia, általános műveltség, személyiség