Eddigi közleményeinkben a cukorbetegséget pszichés oldalról, a magatartásorvoslás (behaviour therapy) felől közelítettük meg. Ennek oka az volt, hogy mind az 1-es, mind a 2-es típusú diabétesz élethosszig tartó, progresszív betegségként szerepelt az orvosi köztudatban és a betegek körében egyaránt. Ezt kellett elfogadtatni az érintett beteggel, és tovább kísérni ezen az úton, amely többnyire konfliktushelyzetek sorozatával járt. Az eltelt jó 10 év alatt a WHO által ma már csak diabesity pandemiának nevezett anyagcsere-betegség exponenciális mértékben terjedt, ennél nagyobb mértékben csak a terápiás lehetőségek száma nőtt, így jelenleg a bőség zavara miatt kerül nehéz döntési helyzetbe a kezelőorvos, elsősorban a 2-es típusú diabétesz terápiaválasztásánál. Ez indította el a diabéteszes kórfolyamat jobb megértésének kutatását, amely paradigmaváltást eredményezett a 2-es típusú diabétesz vonatkozásában. Ezt az utat próbáljuk bemutatni egy rövid tanulmány keretében az irodalmi hivatkozások segítségével. A 2-es típusú diabétesz keletkezésének új elmélete alapján (ikerciklus-hipotézis) a többletkalória bevitelének következtében az erre hajlamos egyéneknél kialakul az NAFLD (non-alcoholic fatty liver diseases), amely öngerjesztő anyagcsere-folyamatokat indít el a májban, a hasnyálmirigy b-sejtjeiben, a plazmában hyperglykaemiát, illetve hypertriglyceridaemiát okozva, miközben a terápiás igyekezetünk a vércukorszint-célértékek elérésére irányul. Az idézett brit szerzők több klinikai vizsgálatban bizonyították, hogy a 2-es típusú diabétesz kórfolyamata a kezdeti szakaszban csökkentett kalóriabevitel útján elért testsúlyredukcióval visszafordítható, és ezáltal a kezelés terén paradigmaváltás következhet be.