A demográfiai átmenet elméletét a társadalomtudományok egyik legismertebb modelljeként tartják számon. A tanulmány a nyugati diskurzusok kritikai elemzésével ismerteti az átmenet-elmélet keletkezésének körülményeit, valamint felvázolja a felívelésének megágyazó szellemtörténeti, kulturális és politikai kontextust. Mindezzel együtt sor kerül a modell teleologikus, valamint a modernizációs paradigmára építő jegyeinek dekonstrukciójára. Ugyanakkor a tanulmány részletes irodalmi áttekintéssel a demográfiai hagyomány átmenetiségre vonatkozó gondolkodási sémáit is körvonalazza. Ennek során bizonyítást nyer, hogy az európai termékenységi projekt (EFP) során episztemológiai alapként alkalmazott természetes termékenység gondolatköre hogyan betonozott be egy dichotomikus demográfiai korszakolást, és a demográfiai időfolyam ilyetén szakaszolása hogyan vezetett a termékenység és halandóság kauzális viszonyának felállításához. A tanulmány végkövetkeztetése szerint az átmenet-elmélet a homeosztázis keretezésében csak egy mély intellektuális diskurzus precízebb és szabatos formába öntését jelentette, amely már létrejöttének pillanatában minden téren a nyugati népességpolitikai igényekhez igazodott és a későbbi évtizedekben is ezek mentén konzerválódott. Kulcsszavak: demográfiai átmenet elmélete, népességpolitika, EFP, természetes termékenység, homeosztázis