Ahogy az öngyilkosság továbbra is globális népegészségügyi probléma, világszerte egyre több kutatás foglalkozik az öngyilkosság megelőzésének és előrejelzésének lehetőségeivel, illetve a használt mérőeszközök megbízhatóságának vizsgálatával. Ezek az eredmények - számos okra visszavezethetően - legalábbis vegyes képet mutatnak skáláink prediktív értékéről. Az ezredforduló óta egyre nagyobb teret nyer az öngyilkossági veszély felmérésének egy olyan megközelítése, amelyet kliensorientáltság jellemez, s a kliens szuicid krízisének narratívájára, egyedi történetének megértésére fókuszál. Ezek a jellemzően interjús eljárások szisztematikusak: a klasszikusan vizsgált veszélyeztető faktorok mellett a páciens szükségleteire, erősségeire, a protektív tényezőkre és a kezelési terv kidolgozására fókuszálnak. A tanulmány elméleti részében a szuicid állapot felmérésének és terápiájának új megközelítését mutatom be, két esetrészlettel illusztrálva. A második részben két rizikóbecslő eljárást közlök. Az egyik a Screening tool for assessing risk of suicide névre hallgató interjú (Hawgood és De Leo), amely a rövid távú, illetve közvetlen rizikó becslésében alkalmazható. A másik a hosszú távú vulnerabilitást mérő, hat tételes rövid szuicid skála, amelyet Rihmer Zoltán és munkatársai dolgoztak ki.  Kulcsszavak: öngyilkosság, predikció, narratíva, kliensközpontú