Akut koszorúér-események után a gyógyszeres szekunder prevenció alapvető eszköze a hatékony koleszterincsökkentés, amelynek alapkészítményei a HMG-CoA-reduktáz-inhibitorok (statinok). Bár a gyógyszercsalád jelentősen képes mérsékelni az éresemények ismétlődését, a betegek kitartása a statinterápiához közismerten gyenge, ami részben indokolhatja a célértékek el nem érését, a magas vaszkuláris morbiditást és mortalitást az ismerten érbetegek között. Célok: Vizsgálatunkban arra a kérdésre keresünk választ, hogy különböző akut koszorúér-esemény után rehabilitációs kezelésben részesült betegek statinszedési szokásai hogyan alakulnak az önbevallás, illetve a receptkiváltások alapján. Betegek és módszer: Prospektív, multicentrikus vizsgálatunkban 7 centrumban bevont 445 beteg (kor 61,3+-8,7 év, 70,1% férfi) adatait elemeztük, akinél egyaránt rendelkezésre álltak az önbevallásos és receptkiváltáson alapuló egyéves követési adatok. Közülük 289-en szívinfarktus (AMI-csoport), 53-an perkután revaszkularizáció (PCI-csoport), 103-an szívizom-revaszkularizációs műtét (ACBG-csoport) után kerültek bevonásra. Egy évvel később a betegek kérdőívben, vagy telefoninterjú során nyilatkoztak gyógyszeres kezelésükről. Rendelkezésünkre álltak a receptkiváltás adatai, amely alapján meghatároztuk a gyógyszeradherenciát és -perzisztenciát. Eredmények: Kiinduláskor szignifikánsan kevesebb beteg részesült statinkezelésben az ACBG-műtött csoportban (egész csoport: 95,1%; AMI: 96,9%; PCI: 96,2%; ACBG: 89,3%, a csoportok között jelentős az eltérés, p<0,01). Ugyanakkor itt volt legmagasabb az LDL-koleszterin szintje (egész csoport: 1,98+-0,79; AMI: 1,97+-0,81; PCI: 1,74+-0,68 ACBG: 2,12+-0,75 mmol/l, a csoportok között jelentős az eltérés, p<0,01). Egy évvel később az egész populációban a betegek 83,6%-a volt statinkezelésen önbevallás alapján (AMI: 85,0%, PCI: 84,3%, ACBG: 79,4%), nem találtunk szignifikáns különbséget a csoportok között. A receptkiváltáson alapuló adatok lényegesen rosszabb képet mutattak (a jó adhe­renciával bíró betegek aránya az egész csoportban: 53,8%, AMI: 57,1%, PCI: 51,9%, ACBG: 44,8%, különbség nem szignifikáns). Többváltozós lineáris regressziós modellben szintén egyik változó sem volt a statinadherencia önálló prognosztikus tényezője. A betegek perzisztenciája is az AMI-csoportban volt a legjobb. Következtetések: Bár akut koszorúér-betegség utáni rehabilitációban részt vevő betegek nagy arányban részesülnek statinkezelésben, ACBG-műtét utáni betegeknél már kiinduláskor is kisebb arányban van jelen statinkezelés. Egy évvel az esemény után nagyon alacsony a jó adherenciájú betegek aránya. Kulcsszavak: kardiológiai rehabilitáció, statinadherencia, szekunder prevenció