Egy 26 éves nőnél lépett fel 2014-ben az 1-es típusú diabetes. A diagnózist még enyhe vércukor- és HbA1c-emelkedés mellett orális glükóztolerancia-teszttel, inzulinszint-meghatározással és GADA teszttel erősítettük meg. Ezt követően 2 éven át teljes remissziós periódusokkal tarkított részleges, napi 2-8 E-nyi glargin bázisinzulin igényű remisszió következett be. Ezt követően a beteg teherbe esett. Az addig alkalmazott minimális bázisinzulint napi ötszöri humán gyors hatású és NPH inzulinok alkalmazására váltottuk, amelyek adagjait a kiinduló dózis 11-szeresére kellett emelnünk a terhesség harmadik trimesterében. Sikeres spontán szülést követően betegünk egészséges leánygyermeknek adott életet, majd kívánságára a terhesség alatti maximális inzulindózis egytizedére, napi egyszeri glargin bázisinzulinra tértünk vissza. Három hónap múlva vércukrai emelkedni kezdtek, az ekkor elvégzett orális glükózterhelés a vércukor nagymértékű megemelkedését és a C-peptid-szint drasztikus csökkenését mutatta. Ekkor váltottunk napi többbszöri inzulinadásra glargin bázis- és glulizin analóg inzulinok alkalmazásával. Később a glargint degludec inzulinra cseréltük és napi 30-33 E össz-inzulindózis, valamint az utóbbi két évben folyamatos szöveti glükózmonitorozás mellett a beteg kielégítő anyagcsere-állapotnak örvend.  Kulcsszavak: 1-es típusú diabetes, hosszú remisszió, terhesség remisszió alatt, bázisinzulin-kezelés, napi többszöri inzulinkezelés