Az utóbbi évtizedben vált egyre elfogadottabbá, hogy a major depresszió több, mint a hangulat zavara. Számos testi tünettel jár, és gyakori komorbiditást mutat krónikus szomatikus betegségekkel, kezelés nélkül jelentősen fokozva ezek morbiditási és mortalitási mutatóit. Ennek hátterében többszörös, kaszkádszerűen ható neurobiológiai mechanizmusok állnak, amelyek közül a legjelentősebbek: a hipotalamusz-hipofízis-tengely (HPA) túlzott aktivitása, a kortizolszint emelkedése, a glükokortikoid-receptorok fokozott szenzitivitása, szubklinikus hipotireózis, a proinflammatorikus citokinek szintjének emelkedése, kinureninmetabolit-hatások, fokozott trombocitaaktiválódás, a bél-agy-tengely eltérései, a neuroplaszticitás romlása, a neurotróf hatások csökkenése. Patogén folyamatai által a major depresszió az egész szervezetre ható, tehát szisztémás hatásokat generál, amelyek komorbid állapotokat eredményeznek. A szomatikus komorbiditások jelentős terhet rónak az egészségügyi ellátásra. A major depresszió kezelése, ezáltal a szisztémás folyamatok megfékezése komplex szemléletet igényelne az alapellátás, a pszichiáterek és az érintett belgyógyászati szakágak részéről.