Bevezetés: A Méniere-betegség belsőfül-eredetű szédüléses kórkép; jellemző tünetei a forgó jellegű szédüléses epizódok, tinnitus, füldugulás és sensorineuralis halláscsökkenés, valamint vegetatív tünetek. A betegek gondozásának, tünetorientált kezelésének egyik alapja a szédülésnapló adatainak elemzése. Célkitűzés: Kutatásunkban a betegségre jellemző tünetek részletes elemzését végeztük, illetve hangsúlyozzuk a multidiszciplináris megközelítés jelentőségét. Anyag és módszer: 58 (12 férfi, 46 nő; átlagéletkor 56,97 év +- 10,45 SD) definitív Méniere-beteg által kitöltött szédülésnapló adatait elemeztük. A paraméterek statisztikai elemzését az IBM SPSS V24-es program segítségével hajtottuk végre. Mivel a paraméterek nem mutattak normáleloszlást, nem parametrikus teszteket (Mann-Whitney-féle U-teszt) alkalmaztunk. Eredmények: A panaszok elemzése alapján a legdominánsabb tünet a szédülés (átlagos erősség 5,38 +- 2,06 SD), második a sorban a fülzúgás (4,54 +- 2,81 SD), végül ezt követi a fejfájás (2,77 +- 3,1 SD). A fejfájás gyakori társulása ellenére a vestibularis migrén minden esetben kizárható volt. Fontos eredmény, hogy akik fejfájást is panaszoltak, szignifikánsan nagyobb értéket adtak meg a szédülés erősségével kapcsolatban (p = 0,001). A vegetatív tünetek tekintetében pedig még erőteljesebb összefüggés volt tapasztalható (p<0,01). A narratív elemzés alapján a betegek a leggyakrabban a stresszhelyzetet és a hidegfrontot jelölik meg rohamprovokáló tényezőként. Következtetés: A szédülés mint domináns tünet kezelése mellett az egyéb társuló tünetek kezelése is lényeges. Az életminőség-monitorozás és a gyakran társuló pszichés eltérések felvetik a multidiszciplináris megközelítés fontosságát.  Kulcsszavak: Méniere-betegség, szédülésnapló, életminőség, biopszichoszociális megközelítés