Edvard Munch norvég expresszionista festő volt, akinek A sikoly című festménye a világ egyik legismertebb képzőművészeti alkotása. Műveiben olyan pszichológiai szempontból jelentős témák jelennek meg, mint a szorongás, szerelem, betegség és halál. Alkotásaiban a társadalmi és személyes bizonytalanságok, feszültségek rendkívül érzékeny megjelenítésére volt képes. Kreativitásának hátterében meghúzódó lélektani működésének megismeréséhez a személyiségkutatás egy speciális esettanulmányi módszerét - a pszichobiográfiát - alkalmaztuk, melynek célja, hogy kulturálisan jelentős személyek életét és alkotásait lélektani elméletek és történettudományi eszközök segítségével vizsgálja, elemezze. A közlemény fókuszában az Élet fríze sorozat állt, mely - az alkotó szerint is - leginkább kifejezi művészi életfelfogását, mondanivalóját. Alkotókészségének értelmezésére a winnicotti, kleini egzisztenciális pszichológiai elméleteket alkalmaztuk, melyeken belül elsősorban az átmeneti tér, a reparatív fantázia és a halál tudatának életet gazdagító szerepét hangsúlyozzuk. Eredményeink szerint Munch a korai tárgykapcsolati zavarokból fakadó szorongást, feszültséget a művészi szublimációval tartotta ellenőrzés alatt, s egyben ez volt a motorja művészi tevékenységének is. A szublimációs tevékenység azonban hosszú távon nem tudta oldani a belső feszültségeket, ami végül összeomláshoz vezetett. Kulcsszavak: Edvard Munch, művészet, kreativitás, tárgykapcsolat-elmélet, egzisztencializmus