Pszichiátriai rezidenciám legnagyobb részét a korai hatvanas években egy olyan osztályon töltöttem New Yorkban, amelyik a szkizofrénia kutatásának volt szentelve, és kizárólag csak nőket fogadott. Harminc ágyon fogadtuk a betegeket, és mindegyik beteg hosszú ideig maradt a kórházban. Így nagyon jól megismertem betegeimet. Általában úgy írhatnám le őket, mint gondozott, kedélyes, barátságos, divatos és értelmes hölgyeket. Ennek következtében szinte sokkszerűen ért, amikor 1975-ben Torontóban, Kanadában egy szkizofrénia szakambulancia vezetőjévé választottak, és láttam, hogy betegeim nagy része fiatal férfi, és szemben azokkal a nőbetegekkel, akiket korábban megismertem, érzelemmentesebbek, apatikusak, rendetlenebbek és dühösebbek. Vajon az emberekről alkotott véleményem változott meg az évek alatt, gondolkodtam el, vagy a szkizofrénia különbözőképpen érinti a férfiakat és a nőket?