A neutralitás az analitikus munkamód, kompetencia része: képesség és hajlandóság arra, hogy neutrális legyek. A neutralitás az érzések, késztetések, gondolatok, cselekvések, emlékek, fantáziák, feltételezések szűrés nélkül befogadása, egyenlő távolságban-közelségben fogadva azokat, tekintet nélkül arra, hogy kívülről jön, az analitikusból jön, vagy a páciens és az analitikus között "van a levegőben". Munkahipotézisbe fordított ideálnorma, ami kitágítja az analizált megértésének terét. A neutralitás azt a szándékot is jelenti, hogy az analizált különböző részeit, narratíváit ítéletmentesen szólítsuk meg. A szerző különbséget tesz befogadási és intervenciós neutralitás között. Tárgyalja a fogalom gyakran kritizáló, visszautasító használatát, megkülönböztetve azt az érzelmi közömbösségtől, az absztinenciától, a merevségtől és a névtelenségtől. Érvelése szerint a neutralitás mint az analitikus alapszabály összetevője a standard analízisben funkcionális. Ezzel szemben a különböző pszichoanalitikus alapú pszichoterápiák az alapszabály és a terápia strukturált-fókuszált menetének kombinálásával dolgoznak; ezért a neutrális beállítottság funkcionalitása korlátozott. Arra szólít fel, hogy dolgozzuk ki a neutralitás hasznosságának határait ezekben az eljárásokban, ahelyett, hogy a neutralitás fogalmát kárhoztatnánk.  Kulcsszavak: neutralitás, pszichoanalitikus módszer, technikai fogalmak, pszichoanalitikus pszichoterápiák, magánelmélet