Az 1979-ben publikált Framingham-tanulmány óta ismert, hogy a kardiovaszkuláris megbetegedés gyakorisága 2-es típusú diabéteszben emelkedett. A kardiovaszkuláris rizikó 2-4-szer nagyobb diabéteszben a nem diabéteszes populációhoz viszonyítva, a kardiovaszkuláris eredetű halál valószínűsége pedig mintegy háromszorosa diabétesz és kardiovaszkuláris megbetegedés egyidejű fennállása esetén. A kardio­vaszkuláris biztonságosság és rizikócsökkentés ezért egyre inkább előtérbe kerül az antidiabetikus terápia megválasztásakor. A diabétesz kezelésében alkalmazott számos, különböző hatástani csoport közül a glucagon-like peptide-1-receptor-agonisták (GLP-1 RA) mindegyikében klinikai vizsgálatok igazolták a kardiovaszkuláris biztonságot, sőt a liraglutid és a semaglutid esetében további kardiovaszkuláris rizikócsökkentő hatás is bizonyítást nyert.