Bevezetés: A gyógyítók kiégése mind a hazai, mind a nemzetközi kutatásokban kiemelt jelentőséggel bír. Célkitűzés: A 2017-ben folytatott reprezentatív, hazai orvoskutatás (n = 5013) alapján bemutatni a kiégésmutatók alakulását, valamint e mutatók és a munkavégzés körülményei közötti összefüggéseket. Célul tűzzük ki továbbá a 2013. évi orvoskutatás eredményeivel való összevetést, valamint a kiégés és a reziliencia potenciális kapcsolatának vizsgálatát. Módszer: Online, kvantitatív felmérés eredményeinek deskriptív és többváltozós elemzése. Logisztikus regressziós analízis segítségével vizsgáltuk meg a kiégés egyes dimenzióinak, valamint a rezilienciának a kapcsolatát. Eredmények: A 2013. évi adatokkal való összevetésben az emocionális kimerülés és a teljesítményvesztés közepes és magas aránya megközelítőleg hasonlóan alakult (49% versus 49,9%, illetve 65,1% versus 68,9%). A deperszonalizáció esetében a 2013. évi adatokhoz képest (49%) csökkenést tapasztaltunk (40,2%). A fekvőbeteg-ellátásban dolgozók, a több munkahelyen helytállók és a rendszeresen ügyelők körében magasabb a kiégés. Többváltozós elemzésünk megmutatta, hogy a reziliencia hiánya fontos előrejelzője az emocionális kimerülésnek, a deperszonalizációnak és a teljesítménycsökkenésnek. Következtetés: Eredményeink azt mutatják, hogy a kiégés alakulásában és visszaszorításában a belső erőforrásoknak, a rugalmas megküzdésnek és a rezilienciának kulcsszerepe van.  Kulcsszavak: kiégés, orvosok, munkamegterhelés, reziliencia