A szorongásos zavarok a leggyakrabban előforduló pszichiátriai kórképek. Kezelés nélkül minden ide tartozó zavar jelentősen rontja mind a beteg, mind környezete életminőségét. Sajnos a szorongásos zavarokkal küzdő betegek jelentős hányada ellátatlan marad, és a kezelt betegek között is nagy a pusztán tüneti vagy szakszerűtlen kezelésben részesülők aránya. A szorongás adaptív reakció, ha életmentő funkciója van. Annak a szomatikus és autonóm aktivitásra való felkészülési folyamatnak a velejárója, amely a szimpatikus és paraszimpatikus vegetatív idegrendszer szabályozása alatt áll. Az, hogy egy helyzetet stresszesként él meg valaki vagy sem, függ az esemény természetétől és az egyén erőforrásaitól, pszichológiai énvédő és megküzdési mechanizmusaitól. A szorongó páciens rendelőnkben felismerhető lehet bizonyos diszkrét vagy éppen szembeötlő viselkedési jegyek és vegetatív izgalmi jelek alapján. A tünetbecslő skálák számszerű eredményei nagymértékben megkönnyíthetik mind a diagnózisalkotást, mind az utánkövetést, kitöltésük 2-3 percet vesz igénybe, papír-ceruza szükséges hozzá mindössze. A szorongásos zavarok legfrissebb nozológiai beosztását a DSM-5 tartalmazza, jelen tanulmányban eszerint kerülnek áttekintésre. Differenciáldiagnosztikai szempontból elkülönítendők számos szomatikus, pszichiátriai és szerhasználattal összefüggő kórképtől. A szorongásos zavarok terápiája lépcsőzetes modellben képzelhető el, amelynek első foka az alapellátásban valósul meg. A szorongásos zavarok felismerése után, gondos utánkövetés mellett, fizikai aktivitás propagálása, pszichoedukáció, légzéskontroll és relaxációs technikák gyakorlása javasolt. Ezek hatástalansága esetén megfelelően kiképzett szakember vezette pszichoterápiás munka megkezdése, és/vagy farmakoterápiás intervenciók jönnek szóba. A korszerű farmakoterápia elsősorban SSRI-, SNRI- vagy RIMA-készítmények használatán alapul, benzodiazepinek alkalmazása csak rövidtávon javasolható jelentős abúzuspotenciáljuk miatt.