A hipertónia gyógyszeres terápiájával kapcsolatos újabb vizsgálatok közül kiemelkednek a kezelési küszöbre és célértékre, valamint a rezisztens esetekre vonatkozók. A kérdés forrongását jelzi, hogy a számos, egyértelmű hierarchiával nem rendelkező nemzetközi irányelv csak részleges átfedést és bizonyos ellentmondást mutat, elsősorban a célértékek és az elsőként választható szerek vonatkozásában. Egyik sem tanácsolja azonban az ACE-gátlók angiotenzinreceptor-blokkolókkal (ARB) szembeni preferálását, mivel hatékonyságuk és preventív hatásuk hasonló, illetve a kétféle csoport kombinálását. Az egyik amerikai irányelv (ASH/ISH) szerint az ARB-k részesítendők előnyben az ACE-gátlók okozta gyakori köhögés miatt. Az európai ajánlás szerzői szerint 1. az ACE-gátlók és ARB-k közötti fő különbség az angioödéma mint potenciális veszély, 2. bizonyítottnak látják, hogy az ARB-k nem karcinogének, a tiazid (pl. hidroklorotiazid, HCT), illetve tiazidszerű szerek (pl. indapamid) alkalmazhatósága között nincs érdemi különbség. A tiazid típusú diuretikum kisebb dózisának előnyei közé tartozik, hogy ritkább a súlyos hyponatraemia, ami különösen az idős nőbetegeket érintheti. Rezisztens hipertóniában a spironolakton a leghatékonyabb szer, ami ACE-gátlóval vagy ARB-vel is együttadható, de tekintettel kell lenni a hyperkalaemia fokozott kockázatára. Ezért, ha elkezdése előtt 4,5 mmol/l feletti a kálium - a brit NICE szerint - a diuretikus hatás egyéb készítménnyel fokozandó. Az angiotenzinreceptor-blokkoló és 12,5-25 mg HCT kombinációja ma is korszerűnek tekinthető.  Kulcsszavak: hipertónia, vérnyomáscsökentők választása, RAAS blokád, diuretikumok