Napjaink pszichiátriájában, a mentális zavarok jelentős részének fejlődési jellegéből fakadóan, a megelőzés egyre erőteljesebben kerül a fókuszba. Az egyik legsúlyosabb mentális kórállapottal, a pszichózissal egyik leggyakrabban együtt járó szkizofrénia a fiatal felnőtt generáció körében a tartós foglalkozási rokkantság vezető oka. A betegség kitörését az esetek döntő többségében évekig tartó prodroma előzi meg, ami lehetőséget kínál a preventív beavatkozásra. Jelenleg két stratégiánk van a pszichotikus betegségek kitörésének predikciójára. Az Ultramagas klinikai kockázat megközelítés az első pszichotikus epizód előre jelzésére szolgál diagnózistól függetlenül, míg az Alaptünet stratégia a szkizofrénia betegség kifejlődését jelzi előre. A különböző prediktív kritériumok szenzitivitása és specificitása között azonban fordított kapcsolat van, ami klinikai és etikai dilemma elé állítja a klinikusokat. A szenzitivitás és specificitás közötti egyensúly módosításának ígéretes eszközei az ismételt elemzések módszere stádiumok kijelölésével, valamint a tapasztalati úton kiszűrt markerek többváltozós elemzése. A másodlagos prevenció intervenciói arra irányulnak, hogy csökkentsük a háttérben álló kórfolyamatok morbiditását, és segítsük az egyéneket az élményváltozásaikkal való megbirkózásban. A pszichoszociális beavatkozások alkalmazása bizonyítékokon alapuló választásnak tartható, amit állapottól függően egyes természetes tápanyagokkal és jól megválasztott pszichofarmakonokkal egészíthetünk ki. Beavatkozásainkkal a sérülékeny bázisú egyéni fejlődés bontakozását a resilientia felé terelhetjük. Kulcsszavak: pszichózis, prevenció, prodroma, ultramagas kockázat, stádiumok, resilientia