A gyógyíthatatlan betegségek esetén és az életvégi időszakban folytatott mesterséges táplálás és folyadékpótlás (MTF) számos szakmai és etikai kérdést vet fel. Különösen a hozzátartozók részéről tapasztalható emocionális, észérvekkel nem befolyásolható megközelítés, amely az egészséges emberek ételhez, italhoz fűződő viszonyán és felfogásán alapulnak, és figyelmen kívül hagyják a súlyos betegek megváltozott éhség és szomjúságérzetét. Az érzelmi alapú és bizonytalankodó hozzáállás az orvosok részéről sem ritka. A racionális döntést segíti, ha az MTF-et nem az ápolás, hanem a gyógyítás részének tekintjük és táplálásterápiában (TT) gondolkozunk. A betegekkel és a hozzátartozókkal időben megkezdett, a betegség várható lefolyását és az esetleg szükségessé váló beavatkozásokat feltáró beszélgetések segíthetnek a beteg kívánságát és érdekét szem előtt tartó döntések meghozatalában. Így elkerülhető, hogy túl későn, túl sokat és feleslegeset tegyünk. Az időben meghozott közös döntések pedig lehetővé teszik, hogy megfelelő időben megkezdhessük a szükséges TT-t. A döntésnek egyértelmű szakmai indikáción kell alapulnia és összhangban kell lenni a beteg kívánságával. A döntést nehezíti, hogy klinikai vizsgálatokon alapuló evidenciák, tényeken alapuló algoritmusok e témakörben nem állnak rendelkezésre, és az ehhez szükséges vizsgálatok - etikai okok miatt - a jövőben sem lesznek kivitelezhetők. A megoldás az időben megkezdett személyre szabott szupportív MTF. Kulcsszavak: palliatív ellátás, mesterséges táplálás, táplálásterápia, perkután endoszkópos gastrostomia