A mélyvéna-trombózis (MVT) és a hozzá gyakran társuló pulmonalis embólia egyik legnagyobb mortalitással járó vaszkuláris kórkép a fejlett országok egészségügyi ellátása számára is. Egyes számítások szerint az akut koronária szindróma hatékonyabb ellátása miatt csökkent halandóság miatt a stroke melletti fő haláloki tényezővé vált. Hazai felmérések alapján a vénás tromboembólia (VTE) éves incidenciája 90-130/100 000 lakosnak határozhatjuk meg. Sajnálatos tény azonban, hogy a bizonytalan tünettan miatt a VT számos esetben rejtve marad, illetve sokszor a szegényesebb tüneteket okozó pulmonalis embóliát szívelégtelenségként vagy nehezen gyógyuló tüdőgyulladásként kezelik. Ennek a következménye, hogy a betegek 70-80%-ánál a poszt-trombotikus szindróma különböző súlyossági formájával találkozunk, illetve nagy számban fordul elő pulmonalis hipertónia, krónikusan terhelve a jobb szívfelet illetve a tüdőt. A betegség fiatalkorban is gyakori, de az 50-60 éves kor felett a száma exponenciálisan növekszik. Jellemző, hogy a betegség hajlamos recidívára. Korábbi adatok alapján (klasszikus K-vitamin-antagonista kezelés mellett) leggyakrabban az első 3 hónapban, de 8-10 éven belül az esetek közel felében jelentkezik ismét. Fontos igény tehát a hatékony diagnosztika, a hatásos terápia, amelynek tartama is újraértékelendőnek tűnik. Ökölszabályként fogadhatjuk el, hogy a VTE hátterében fiatalabb korban elsősorban thrombophiliát, időskorban malignus betegséget kell keresnünk. Összességében tehát nem elegendő a betegség kezelése, hanem további diagnosztikai feladataink is vannak. A régóta meglévő igényeket az újabb kutatási eredmények úgy tűnik, sok szempontból kezdik kielégíteni. A diagnosztika fejlődése is igen nagy segítséget nyújtott.