Háttér: A rectus diastasis nőket és férfiakat egyaránt érintő probléma, melyre napjainkban is kevés figyelmet fordítunk. Különböző mérési módszereket alkalmazhatunk az állapot felismerésére és nyomon követésére. Cél: Célunk volt összefoglalni a mérőeszközök használatának módjait és alkalmazásuk megbízhatóságát. Anyag és módszer: Közel 20 év szakirodalmát átfogva, öt adatbázisban, a PubMedben, a Google Scholarban, a Science Directben, a Springer Linkben, valamint az EBSCO-ban végeztünk keresést a rectus diastasis mérésével kapcsolatban. A beválasztott cikkekből a minta jellemzőit, a mérőeszközöket, az alkalmazott protokollokat és az eredményeket vontuk ki. Eredmények 13 tanulmány került feldolgozásra, melyek a palpatiós, a centiméter szalagos, a caliperes, az ultrahang készülékes, a CT-s és az MRI-s mérési módszereket mutatták be. Az egyes eszközök külső és belső megbízhatósága 0,5-0,99 között változott. Limitációk: Alacsony esetszám miatt kontrollcsoportos vizsgálatra nem volt lehetőségünk, ezért követéses vizsgálatot végeztünk 12 fő bevonásával. Következtetés: A leggyakrabban alkalmazott mérőmódszernek az ultrahang bizonyult, azonban egy tapasztalt vizsgáló a fent említett lehetőségek bármelyikét biztonsággal alkalmazhatja.