A magyar egészségügy számos kihívása közül a legaggasztóbbak közé tartozik a lakosság nemzetközi összehasonlításban igen kedvezőtlen egészségi állapota és a krónikus nemfertőző betegségek okozta magas halálozás, amelyek megoldását nehezíti az egészségügyi dolgozók elvándorlása. Ezen kihívások egyre inkább hangsúlyossá teszik az alapellátás szerepét, amely Magyarországon eddig nem volt képes megfelelő népegészségügyi, megelőző szolgáltatásokat nyújtani. A Svájci Magyar Együttműködési Program keretében megvalósult Alapellátás-fejlesztési Modellprogram e hiányosság orvoslását célozta meg egy 2013-2017 közt megvalósított, innovatív modell révén, amely a háziorvosok szervezett együttműködésének kialakítása mellett dietetikusok, gyógytornászok, pszichológusok, népegészségügyi szakemberek és segéd-egészségőrök bevonásával növelte az alapellátás által nyújtott szolgáltatások körét. A jelen tanulmány célja a Modellprogram egészségpolitikai szempontú értékelése, amelyet a hozzáférés, a hatékonyság és a fenntarthatóság szempontjai alapján, a programban gyűjtött praxisközösségi forgalmi adatokat, a lakosság és a praxisközösségek munkatársainak kérdőíves felmérését, az utóbbiakkal készített mélyinterjúkat, valamint a társadalombiztosítási adatbázisok adatait felhasználva végeztünk el. Az értékelhető időtartam rövidsége ellenére megállapítható, hogy a Modellprogram mindegyik célkitűzése tekintetében érdemi eredményt ért el, és sikeresen tudta mozgósítani az ellátási területén élő roma lakosságot is. Az eredmények a Modellprogram folytatása mellett szólnak, annak érdekében is, hogy az értékelést hosszabb időtávra ki lehessen terjeszteni, a programnak az egészségügyi ellátórendszer teljesítményére gyakorolt távlati hatásairól levonandó következtetések megalapozásához.