Bevezetés: A makro-TSH szerkezete, incidenciája és klinikai szerepe pajzsmirigybetegekben nem tisztázott. Célkitűzés: A makro-TSH előfordulási gyakoriságának, tulajdonságainak meghatározása Hashimoto-thyreoiditises betegek savójában. Módszer: A Hashimoto-thyreoiditises betegek vérmintáiban a makro-TSH-t meghatározták polietilén-glikol precipitációs módszerrel és protein G agaróz abszorpciós, illetve gélfiltrációs kromatográfiával. A makro-TSH biológiai aktivitását TSH-receptorral transzfektált CHO bioassay módszerével mérték. A betegek L-tiroxin-kezelésben részesültek (átlagosan 66,5 mikrog/nap), a betegek fele pedig szelént is kapott (átlagosan 60 mikrog/nap). Eredmények: 880 Hashimoto-thyreoiditises beteget (728 nő, átlagéletkor 44,8 év) vontak be a vizsgálatba. A makro-TSH-t 41 betegben (4,6%) mutatták ki, az átlagos TSH-szint a PEG-precipitáció előtt 185,4 +- 35 IU/l volt, a precipitáció után pedig 5,55 +- 1,8 IU/l. Az anti-TPO-szint 445 +- 51 IU/l volt és fokozatosan csökkent 212 +- 51 IU/l-re egyéves tiroxin- és szelénkezelés után. Mind a PEG-precipitációs, mind a protein G abszorpciós módszerrel, illetve gélkromatográfiás eljárással a TSH elleni antitest jelenlétét mutatták ki a makro-TSH-immunkomplexben. A makro-TSH biológialag inaktívnak bizonyult, mivel a CHO-sejteket nem stimulálta. A makro-TSH a szelénnel nem kezelt csoportban 18 +- 3,2 hónapig, a szelénnel kezeltben 12 +- 1,9 hónapig volt kimutatható. Következtetés: A TSH elleni antitestek fő komponensei a makro-TSH-nak és diagnosztikus, illetve terápiás nehézségeket okozhatnak. A PEG-precipitációs eljárás alkalmas szűrőmódszer a makro-TSH bizonyítására. A szelén képes nemcsak az anti-TPO-, hanem a makro-TSH-szint csökkentésére egyaránt. Amikor a TSH-szint 40,0 IU/l feletti a hypothyreosis jelei nélkül, gondolnunk kell a makro-TSH jelenlétére.