Hosszú távú túlélés és iniciális ritmus közötti összefüggés hirtelen szívhalál esetén / Szigethi Tímea [et al.]
Bibliogr.: p. 33. - Abstr. hun., eng.
In: Cardiologia Hungarica. - ISSN 0133-5595. - 2017. 47. évf. 1. sz., p. 30-33. : ill.
Bevezetés: A hirtelen szívhalál (HSZH) vezető halálozási okként szerepel a fejlődő ipari országokban, amelynek hátterében leggyakrabban malignus ritmuszavarok állnak. Ezeket sokkolandó (kamrafibrilláció, kamrai tachycardia), illetve nem sokkolandó (asystolia, elektromechanikus disszociáció) formákra osztjuk. Célkitűzés: Vizsgálatunk célja volt összehasonlítani a hosszú távú túlélést HSZH esetén, sokkolandó, illetve nem sokkolandó ritmusú betegek esetében. Anyag és módszer: Retrospektív tanulmányunkban a SE VSZÉK-án 2008 és 2011 között kezelt, 116 hirtelen szívhalált elszenvedett, konszekutív beteg adatait vetettük össze. Hirtelen szívhalált követően az iniciálisan észlelt ritmus szerint két csoportba soroltuk őket, és összehasonlítottuk a túlélési arányokat kórhazi távozáskor, egy hónapot, illetve három hónapot követően. Statisztika analízist t-próba, X2-próba és nem parametrikus (Mann-Whitney-Wilcoxon) próba segítségével végeztünk. Az iniciálisan tisztázatlan ritmussal rendelkező betegek kizárásra kerültek. Eredmények: A vizsgált populáció 67%-a rendelkezett iniciálisan sokkolandó ritmussal. Szignifikánsan magasabb számban távoztak a kórházból a sokkolandó ritmusú csoport tagjai (54% vs. 16%, p=0,0002). Az első és a harmadik hónapot túlélt betegek aránya sziginifikánsan magasabb volt a sokkolandó ritmusú csoportban mindkét vizsgált időpontban 60% vs. 24%, p=0,0001, illetve 49% vs. 16%, p=0,0004. Következtetés: Az általunk vizsgált esetekben, hirtelen szívhalált követően lényegesen jobb prognózissal rendelkeztek az iniciálisan sokkolandó ritmusú betegek, mint a nem sokkolandó ritmusú társaik, amely megegyezést mutat az irodalommal.